Fotó: B.B.

Harcos Katalin

Tavasztündér nyomában

2005. 03.06.

Nézd, kedves, vígan mosolyog az ég!

Csintalan, kék szemével ránk nevet,

szél hangján suttogja párja nevét,

és örömében hullajt könnyeket.

Szellőfodrozta szép aranyhaján

a napfény boldogan felragyog…

látnád és meg sem ismernéd talán,

ha nem tudnád, hogy a Tavasz van ott.

Egy tovaillanó tündérlányka,

aki a világot ébresztgeti,

de beborítja varázspalástja

ami szemünk elől elrejtheti.

Nem látunk mást, csak léptei nyomát:

olvad a jég, és már tűnik a hó,

zöldül a fű és nézd csak, odaát

pattan a rügy, a virágnak való.

Napfény símogatja az arcodat,

de tudd,  ő van minden fénynyalábban!

Végre álmodsz szerelmes álmokat?

A Tavasz járt ott az éjszakában!

Ébred a világ, és boldog a szív.

Új élet zubog már ereinkben.

Hagyd el a borút, a kikelet hív!

Öröm himnuszt zeng végre minden!

 ***